Ted Hughes

Article on other languages:

Ted Hughes (Mytholmroyd, 1930. augusztus 17.Devonshire, 1998. október 28.), született Edward James Hughes, angol költő és meseíró, a huszadik század második felének kiemelkedő jelentőségű irodalmi alakja, Sylvia Plath férje, Pilinszky János egyik fordítója.

Élete

Egy Nyugat-Yorkshire-i faluban született, és itt nevelkedett hét éves koráig. Életének e kezdeti szakasza, saját bevallása szerint, alapvetően meghatározta látásmódját. Innen Dél-Yorkshire-be, Mexborough-ba költözött szüleivel és két testvérével, Geralddal és Olwynnal. A yorkshire-i táj gyakran visszaköszön költészetében. A középiskola elvégzése után két évig katonai szolgálatot teljesített, majd a Cambridge-i Egyetem hallgatója lett a Pembroke College ösztöndíjasaként. Antropológiát és régészetet tanult, és elmélyülten tanulmányozta a mitológiákat. 1954-ben szerzett diplomát.

Első versei a részben általa alapított St. Botolph’s Review című folyóiratban jelentek meg 1956-ban. Az irodalmi lap elindítására rendezett ünnepségen ismerkedik meg Sylvia Plath amerikai költőnővel, aki akkor ösztöndíjjal Cambridge-ben tartózkodott, s pár hónap múlva, 1956. június 16-án már össze is házasodnak. Plath biztatására első verseskötetét (A Hawk in the Rain) beküldi egy pályázatra, ahol első díjat nyer, s 1957-ben jelenik meg, sikert aratva a kritikusok körében.

Hughes követte Plath-t Massachusetts-be, ahol a helyi egyetem előadója lett. 1959-ben visszatértek Angliába, s egy évvel később itt született első gyermekük, Freida. 1962-ben még egy gyermekük született, Nicholas, ám Hughes ugyanabban az évben elhagyta Plath-t szeretője, Assia Gutmann Wevill kedvéért. Plath nem sokkal később öngyilkosságot követett el. Ekkor Hughes évekre felhagyott a versírással, ehelyett Plath hagyatékát gondozta. A közvélemény jelentős része mélyen elítélte, mert felelősnek tartotta felesége haláláért.

1965-ben megszületett Shura Hughes, Assia Wevill és Ted Hughes közös gyermeke, de a kislány nem érte meg ötödik életévét sem, ugyanis anyja, amikor 1969-ben — Sylvia Plath-hez hasonlóan — magára nyitotta a gázcsapot, őt is megölte. A rákövetkező évben Ted Hughes ismét megházasodott, ezúttal Carol Orchard ápolónőt vette el, s noha továbbra is voltak viszonyai más nőkkel, ez a kapcsolat Hughes haláláig fennmaradt.

Ted Hughes 1998-ban hunyt el szívroham következtében.

Válogatott kötetei

  • The Hawk in the Rain (1957)
  • Pike (1959)
  • Lupercal (1960)
  • Crow (1971)
  • Cave Birds (1979)
  • Moortown (1980)
  • Selected Poems 1957-1981 (1982)
  • Flowers and Insects (1986)
  • Wolfwatching (1990)
  • Birthday Letters (1998)

Források

  • Earth—Moon: A Ted Hughes Website (életrajz, művek, bibliográfia, kritikák) [1]
  • poets.org (Academy of American Poets) [2]
A lap eredeti címe: „http://hu.wikipedia.org/wiki/Ted_Hughes

More about Ted_Hughes: ted hughes poem, sylvia plath ted hughes, ted hughes poetry, crow ted hughes, hawk roosting by ted hughes, ted hughes birthday letter, hughes plath silent sylvia ted woman, birthday letter by ted hughes, ted hughes hawk roosting,

This article is from Wikipedia. All text is available under the terms of the GNU Free Documentation License.